Csillogó létet adtunk az isteneknek ami egylényegű a
Tengerekkel a fellegekkel a ligetekkel a fényességgel
Bennük a habok elnyújtott fehér frízei a hullám lebegése
Az erdő suttogó és titokzatos zöldje az egyenes arany búzakalász
A folyó kanyargása a hegy méltóságteljes tüze
És a súlytalan és szabad rezgésű levegő nagy kupolája
Megjelent a tudatban mint saját maga
Éppoly érintetlenül mint az első nap ünnepi esküvése –
Ezt a létezést óhajtottuk a magunk számára mi emberek
Azért ismételgetjük a szertartásos mozdulatokat hogy visszaállítsa
A dolgokat ahogy eredetileg léteztek –
Ez a figyelmünket felhívta minden formára amit a napfény hoz világra
És a szellemi sötétségre is ami bennünk otthonra lel
És amit behajóz a kimondhatatlan ragyogás
Lipp Márta fordítása
Aos deuses supúnhamos uma existência cintilante
Consubstancial ao mar à nuvem ao arvoredo à luz
Neles o longo friso branco das espumas o tremular da vaga
A verdura sussurrada e secreta do bosque o oiro erecto do trigo
O meandro do rio o fogo solene da montanha
E a grande abóbada do ar sonoro e leve e livre
Emergiam em consciência que se vê
Sem que se perdesse o um-boda-e-festa do primeiro dia –
Esta existência desejávamos para nós próprios homens
Por isso repetíamos os gestos rituais que restabelecem
O estar-ser-inteiro inicial das coisas –
Isto nos tornou atentos a todas as formas que a luz do sol conhece
E também à treva interior por que somos habitados
E dentro da qual navega indicível o brilho
Kép: Paul Cezanne, Házak az út mentén, 1881.
