SOPHIA DE MELLO BREYNER ANDRESEN VERSEK

 

Ithaka királya

 

A civilizáció amiben élünk olyan rossz útra tévedt

Hogy a gondolat és a kéz széjjelkapcsolódott

 

Ulisses Ithaka királya maga ácsolta a hajót

És azzal is büszkélkedett hogy akármilyen

Mezőn az ekéje egyenes barázdát szántott

                                                            Lipp Márta fordítása

 

O rei de Ítaca

 

A civilização em que estamos é tão errada que
Nela o pensamento se desligou da mão

Ulisses rei de Ítaca carpinteirou seu barco
E gabava-se também de saber conduzir
Num campo a direito o sulco do arado

1977

 

Kép: Odüsszeusz és a szirének, II. század, Ulixes mosaic  at the Bardo National Museum in Tunis.

Az első ember

 

Mint amilyen a földi születésű fa, olyan volt,

Az elevensége a föld tüzével összefonódott,

És az árapály tágas énekébe

Folyt bele a saját tulajdon lüktetése.

 

Az elemek mértéke szerint teremtett

Lélek és érzelem nem keltett

Benne kínzó gyötrelmet, hanem

Tó volt, mély, tekintélyes,

Üres.

A világot tükrözte

És a felső terekbe

Emelkedett föld visszhangja mélységet

Vitt és impulzusokat a kebelbe,

Egyazon ritmikus tökélybe

Vonva a mozgó kezeket.

                               Lipp Márta fordítása

 

 

O PRIMEIRO HOMEM

Era como uma árvore da terra nascida Confundindo com o ardor da terra a sua vida, E no vasto cantar das marés cheias Continuava o bater das suas veias. Criados à medida dos elementos A alma e os sentimentos Em si não eram tormentos Mas graves, grandes, vagos, Lagos Reflectindo o mundo, E o eco sem fundo Da ascensão da terra nos espaços Eram os impulsos do seu peito Florindo num ritmo perfeito Nos gestos dos seus braços.

 

Kép: Paul-Elle Ranson, Almafa piros gyümölccsel.

 

Újjászületünk

 

Újjászületünk még a knósszoszi falak alatt

A világ közepén Delphoiban

Újjászületünk még Kréta robusztus fényében

 

Újjászületünk ott ahol a dolgokat

Megnevezik a szavak

És ahol élők és biztosak a körvonalak

Kréta átható fényében

 

Újjászületünk ahol a kő a csillag

És az idő emberi

Újjászületünk hogy rábámuljunk a földre egyenesen

Kréta tiszta fényében

 

Hisz ideje az ember szívét felderíteni

És oldani a kereszt sötét egzaktságát

Kréta fehér fényében

                                             Lipp Márta fordítása

 

Ressurgiremos

 

Ressurgiremos ainda sob os muros de Cnossos
E em Delphos centro do mundo
Ressurgiremos ainda na dura luz de Creta

Ressurgiremos ali onde as palavras
São o nome das coisas
E onde são claros e vivos os contornos
Na aguda luz de Creta

Ressurgiremos ali onde pedra estrela e tempo
São o reino do homem
Ressurgiremos para olhar para a terra de frente
Na luz limpa de Creta

Pois convém tornar claro o coração do homem
E erguer a negra exactidão da cruz
Na luz branca de Creta

1962.

 

 

A krétai vagy minószi civilizáció az i. e. 27. századtól az i. e. 15. századig virágzott. A 2000 és 1450 közötti időszakot az aranykorral azonosítják.

 

Egy görög legenda szerint a megteremtője Minósz volt, az istenkirály, akinek apja Zeusz, anyja Európé.

 

A hatalmat nagyobbrészt a nők tartották a kezükben. A vallás nem az akkor keleten uralkodó transzcendens  teremtés központú, hanem természetvallás volt,  középpontjában a természetet megtestesítő női istenséggel.

 

 

Kép: A „liliomos herceg”, egyesek szerint koronás istennő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A görögök

 

Csillogó létet adtunk az isteneknek ami egylényegű a

Tengerekkel a fellegekkel a ligetekkel a fényességgel

Bennük a habok elnyújtott fehér frízei a hullám lebegése

Az erdő suttogó és titokzatos zöldje az egyenes arany búzakalász

A folyó kanyargása a hegy méltóságteljes tüze

És a súlytalan és szabad rezgésű levegő nagy kupolája

Megjelent a tudatban mint saját maga

Éppoly érintetlenül mint az első nap ünnepi esküvése –

Ezt a létezést óhajtottuk a magunk számára mi emberek

Azért ismételgetjük a szertartásos mozdulatokat hogy visszaállítsa

A dolgokat ahogy eredetileg léteztek –

Ez a figyelmünket felhívta minden formára amit a napfény hoz világra

És a szellemi sötétségre is ami bennünk otthonra lel

És amit behajóz a kimondhatatlan ragyogás

                                     Lipp Márta fordítása

 

Os Gregos

 

Aos deuses supúnhamos uma existência cintilante
Consubstancial ao mar à nuvem ao arvoredo à luz
Neles o longo friso branco das espumas o tremular da vaga
A verdura sussurrada e secreta do bosque o oiro erecto do trigo
O meandro do rio o fogo solene da montanha
E a grande abóbada do ar sonoro e leve e livre
Emergiam em consciência que se vê
Sem que se perdesse o um-boda-e-festa do primeiro dia –
Esta existência desejávamos para nós próprios homens
Por isso repetíamos os gestos rituais que restabelecem
O estar-ser-inteiro inicial das coisas –
Isto nos tornou atentos a todas as formas que a luz do sol conhece
E também à treva interior por que somos habitados
E dentro da qual navega indicível o brilho

1972. Dual című kötet.

 

Kép: Paul Cezanne, Házak az út mentén, 1881.

 

 

Ki lopta el tőlem az időt

 

Ki lopta el tőlem az időt magát

ki lopta el az időt a sajátomat

a teljes ép időt ami ott mosolygott

ahol az énem ártatlanabb és hamisítatlanabb

volt  és ahol önmaga által íródott

                                                Lipp Márta fordítása

 

Quem me roubou o tempo

 

Quem me roubou o tempo que era um

quem me roubou o tempo que era meu

o tempo todo inteiro que sorria

onde o meu eu foi mais limpo e verdadeiro

e onde por si mesmo se escrevia

2004

Ez volt Sophia Andersen utolsó, életében publikált verse.

 

Kép: João Manuel Navarro Hogan (1914 Lisszabon – 1988 Lisszabon), Cím nélkül, 1972.

Mert

 

Mert mások álarc mögé rejtőznek de te nem

Mert mások az erényt haszonra fogják

Hogy bevegyék azt amire nincs kegyelem.

Mert mások folytonosan félnek de te nem.

 

Mert mások pingált homlokzatú síremlékek

Tenyészik bennük az eltussolt fertelem.

Mert mások csöndbe burkolódznak de te nem.

 

Mert mások magukat megveszik és árulják

És minden gesztusuk örökké csereügylet.

Mert mások fortélyosan ügyesek de te nem.

 

Mert mások oltalmazók árnyékában élnek

De te a veszélyekkel sétálsz kéz a kézben.

Mert mások előre spekulálnak de te nem.

                                         Lipp Márta fordítása

 

Porque

Porque os outros se mascaram mas tu não

Porque os outros usam a virtude

Para comprar o que não tem perdão

Porque os outros têm medo mas tu não

Porque os outros são os túmulos caiados

Onde germina calada a podridão.

Porque os outros se calam mas tu não.

Porque os outros se compram e se vendem

E os seus gestos dão sempre dividendo.

Porque os outros são hábeis mas tu não.

Porque os outros vão à sombra dos abrigos

E tu vais de mãos dadas com os perigos.

Porque os outros calculam mas tu não.

1958.


Thomas de Mello portugál festő képe: Cím nélkül, 1954.

 

 

 

 

 

 

 

A költő-bölcs

O Poeta Sábio

 

A bölcs első kézből szerez információt

Mindamellett amikor ír

Nem táncolnak a Menádok

Ijesztő szeretni téged

Terror de Te Amar

 

Ijesztő szeretni téged a földön ami oly nagyon törékeny

 Fájó szeretni téged ebben a torzító térben

Ahol minden megtör és tompít bennünket

Ahol minden hazudik és különválaszt.

 

Semmilyen csillag ne perzselje az arcodat

Semmilyen isten ne hozza fel a nevedet

Arra ahol te mész még a szél se járjon.

 

Egy kristálytiszta napot készítek teneked

Friss mint a szellő és ismétlődőn teljes

Mint ahogy sorjában nyílnak a hullámok.

1950

A kert

O Jardim

 

Virágban pompázik a kert és ragyog,

A fű fölött és a lombok alján

A szél jár-kel, ábrándos és szórakozott,

Vándor, ezernyi vándorútján.

 

A május savas és élő a színe,

Emészti a saját tulajdon tüze,

Ezen a kristályos délutánon

Viszik tovább az útjai

A valószínűtlen káoszig, ami

A jóságom és rosszaságom.

 

És én a kerti balettjébe

Beolvadva kószálok és merengek,

Most lehajolok nézegetve

A tó fenekén a kerteket,

Belesimul a pillantásom

Az új és puha levelek

Kimondhatatlan zöldjébe

Régi frissesség-szomjúságom

Akarom lecsillapítani vele.

1944.

Egy ismeretlen hercegnő arcképe

Retrato de uma princesa desconhecida

 

Ahhoz hogy neki ilyen hosszú és vékony nyaka legyen

Ahhoz hogy a csuklója kecsesen mozduljon mint a fűszál

Ahhoz hogy tiszta legyen a tekintete és szembenéző

Ahhoz hogy ilyen szálegyenes legyen a dereka

Hogy a fejét ilyen büszkén felemelve hordja

Ilyen kivételes fényt sugározzon a homloka

Az kellett hogy meggörbített testű és nehéz türelmes kezű

Rabszolgák egymást sorban követő nemzedékei

Szolgálják a még némiképp darabos és köznapi

Vadul kapzsi és csaló hercegek sorát

Egymást követő nemzedékeken át

 

Ez a beláthatatlan emberpazarlás

Pusztán azért volt hogy ő ez a számkivetett

Lezárt céltalan tökéletesség legyen

1947.

A tökéletes óra…

É esta a hora…

 

A tökéletes óra ez mikor elcsendesül

Az ember zaklatott mormolása

És megszólal végre egész legbelül

A fásult álmok mélyről jövő hangja.

 

Ez az az óra melyben a rózsák azok maradtak

Amik a perzsa kertben voltak

Ahol Szádi és Háfiz nézte és imádta őket.

Ez az óra titkos hangokat

Rejt melyeket a vágyaim akartak és idéztek.

Ez az az óra amelyikben most már csak

A levelek beszélgetnek levelekkel.

Ez az az óra ami megsemmisíti az időt

És a saját arcomat sem ismerem fel.

1947.

Elveszített kert

Jardim Perdido

 

Virágba borult kert, a sohasem volt kert,

Tele képpel, de a formája nem szilárd,

Benned szétosztódott az óriás világ,

A szeretettel és a magánnyal terhelt.

 

A fák zöldje abban a lángban égett,

Ami a vöröslő rózsákból ömlött,

A káprázatos létezés belépett

A kavargásba, ahol minden létrejött.

 

A mennyországi istenek és a poklok

Mozgalmasságát hordta magában a fény,

És itt az esély és az épp nem létezés

Pillanata az örökkévalóság volt.

 

De benned a mozdulat széttöredezett,

A mozgás, amit egy sűrűbb lét egybetett,

Mert megvolt mindig a többi lebegő

Kert is, az elveszett és a lehető.

1944.

Az áttetsző

Da transparência

 

Uram szabadíts meg minket az áttetsző veszélyes játékától

A mi lelkünk óceánjának mélyén nem korall és kagyló hanem

Kívül rekesztett vágy van

És nem tudjuk jól hogy a vágyak amik csendben

Irányítanak mind valami tompa dallam

És hogy egy nap váratlanul megjelennek

A katasztrófák nagy sima udvarán

Szibillák

Sibilas

 

Szibillák, egész szeretetlenül és vakon,

A komor barlangok belsejében.

Az űrt, mint a tüzet szítják,

Amíg a testetlen félelemnek ugyanaz a fénye

Az éjjelt és a nappalt nem mossa egybe.

 

Előcsalogatják a legbelső éjszakák

Torz páráját, amik összegyűlnek

Az önmagukhoz kötözött erőkben,

Mikor a szavak odacsapódnak a falhoz

Az elejtett madár vak verdesésében,

A szárnyakkal bíró lény rémülete élesen,

Mint űrbéli óra adja ki a hangját.

Egy fehér nap

Intervallum II

Um Dia Branco

Intervalo II

 

Adj nekem egy fehér napot, belladonna tengert,

Mozgalmasságot,

Amit egy teljes álom egybetartott,

Mint egy pillanatot.

 

Együtt akarok lépni azzal, aki

Névtelen, lebegő tájak közt alszik.

 

Olyan néma képek,

Hogy amint nézem őket, úgy tűnik,

Bezárult a szemem.

 

Egy napot, amikor felejteni lehet.

1950.

 

Sophia de Mello Breyner Andersen portugál költő.  1919 Lisszabon – 2004 Lisszabon.

Üdvözlet a(z) Cafeblog honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Cafeblog előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!
Sok sikert!